Állásajánlatok, karrier, munka

karrier bejegyzései

Hogyan fejleszthető az érzelmi intelligencia

2012. márc. 15. 9:33 - írta roly86

Ma már teljesen elfogadott, hogy pénzt és időt áldozunk testünk karbantartására, elmegyünk egy-egy wellness kúrára, ugyanakkor belső harmóniánkért, kapcsolataink ápolásáért keveset teszünk. Pedig érzelmi intelligenciánk (EQ) tudatosításával és fejlesztésével sokkal sikeresebbek lehetünk magánéletünkben és karrierünkben egyaránt. Amerikai kutatások bizonyítják, hogy azokon a munkahelyeken, ahol magas érzelmi intelligenciával rendelkező munkatársak dolgoznak együtt, nagyobb a motiváció és jobb a teljesítmény. De mi is az érzelmi intelligencia és hogyan fejleszthető.

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mennyit keres/het ma egy nő?

2012. márc. 7. 13:56 - írta roly86

Ismeretes, hogy Magyarországon – a volt szocialista országokhoz hasonlóan – a nők tömeges munkába állítása az 50-es években kezdődött, mely folyamat nem nélkülözte a gazdasági kényszer és az ideológiai nyomás elemeit sem. Nemcsak az eszközök voltak gazdasági és ideológiai jellegűek, de a célok is: egyfelől a nagyarányú iparosítás, másfelől a családi kötelékek lazítása, az állam szerepének, ráhatásának növelése a gyermeknevelésben. A propaganda direkt és indirekt sugallata szerint csak a „dolgozó nő” volt a társadalom értékes tagja, és ebben az értékítéletben benne volt a „csak” anyák, „csak” háziasszonyok lebecsülése, negatív minősítése is. Kérdés persze, hogy az érintettek hogyan viszonyultak ehhez a hivatalos képhez, mennyire volt a kereső tevékenység a nők számára belső kényszer és mennyire szükséges rossz, hogyan tudták valóban összeegyeztetni a munkát és a családot, és egyáltalában mit tettek volna, ha lett volna választási lehetőségük?

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hogyan beszéljünk a hátrányokról az állásinterjún?

2012. febr. 15. 10:47 - írta roly86

Hátrányokról beszélni egy állásinterjún? Nem mond ez ellent azzal, hogy a lehető legjobb oldalunkat mutassuk, és győzzük meg leendő munkaadónkat arról, hogy minket vegyen fel az állásra? Senki sem tökéletes, mindenkinek vannak olyan pontok a karrierjében, amiket - ha rosszul kommunikál le - hátrányként tűnhet fel a munkaadó szemében. Legyen Ön abban más, hogy nem jön zavarba attól sem, ha olyan területre tévednek az állásinterjún, ami a legtöbb álláskereső fennakad.

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Építsen új karriert, ha elege lett a munkájából!

2012. jan. 4. 9:54 - írta roly86

„Nem tudom, mit szeretnék csinálni a jövőben, de a jelenlegi munkámat biztosan nem”. Nagyon frusztráló, amikor ez megfogalmazódik a munkavállaló fejében. De képes lesz-e meggyőzni leendő munkáltatóját arról, hogy egyetlen szakmában eltöltött tíz év után elég tapasztalata van egy teljesen új területhez is? A következő lépések segítenek áthidalni a kritikus álláskeresési időszakot.

1. Játékszabályok szerintálláskeresés

„Újoncként” rengeteg erőfeszítést kell megtennie minden álláskeresőnek a munkaerőpiacon, bármilyen szektorról, iparágról legyen is szó. Intenzív kapcsolatépítésbe kell kezdeni, csiszolni kell a jelentkezéshez, interjúkon való sikeres fellépéshez szükséges képességeket, és természetesen jól kell válaszolni a trükkös interjú kérdésekre. Különösen nehéz betartani az álláspiac játékszabályait úgy, hogy egy teljesen új területen szeretne érvényesülni, új állást szerezni, majd karriert építeni.

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Idézetek a munkáról

2011. dec. 30. 9:13 - írta roly86

Ha azon töprengsz, hogy egy kapcsolatot válassz, vagy a karriered és az álmaid, tudnod kell, hogy a karriered soha nem ébreszt fel és mondja azt, hogy már nem szeret téged.

Lady Gaga

 

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Tippek, hogyan teljesítsük szakmai álmainkat

2011. dec. 14. 9:02 - írta roly86

A dolgozók 42 százaléka szeretné követni gyermekkori álmait - derül ki a Monsters kutatásából, amelyet az Onrec állásportál idéz. A felmérésből - amely során ezer 30 évnél idősebb munkavállalót kérdeztek meg - kiderül: a legtöbben (9 százalék)orvosok, sebészek vagy állatorvosok szerettek volna lenni, de sokan (6 százalék) helyezkedtek volna el a sport és a színjátszás területén és nagyjából ugyanennyien mentek volna ápolónak. A valóságban viszont ettől élesen eltérnek azok a tevékenységek, amellyel foglalkoznak: az informatikában 10 százalék dolgozik, az oktatás területén szintén 10 százalék, adminisztrációs munkát pedig 9,5 százalék végez, hogy csak a leggyakoribb szakmákat említsük.

Szatmáriné dr. Balogh Mária munka- és pályatanácsadó szakpszichológus szerint a fiataloknak csak csekély aránya tudja pontosan, hogy milyen pályát szeretne, és ahhoz milyen lépéseket kellene tennie. Inkább jellemző egyrészt a média által gyakran mutatott szakmák (helyszínelő, nyomozó, riporter, színész, médiában riporter, műsorvezető) iránti vonzódás, másrészt a modellkövető pályaválasztás. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a családban már ismert szakmát választ, olyat, amelyikről személyesen is kaphatott benyomásokat. Elég gyakori a kapcsolatokon múló választás, amivel az a gond, hogy nem megalapozott pályaválasztáshoz vezetnek, azaz nem önismeretre és pályaismeretre épülnek.

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Utálom a főnököm

2011. dec. 7. 8:38 - írta roly86

Rengeteg ellenséget szerezhet magának egy olyan főnök, aki folyamatosan ordibál, kritizálja a csapatát, nem értékeli az eredményeket, viszont gondolkodás nélkül mindenkibe beleköt. Mivel általában a főnök van nyeregben, a beosztottaknak kell rájönniük, hogyan élhetik túl a napi nyolc-tíz órás megpróbáltatást. Hasznos tanácsok.

főnökKarrierünk során könnyen találkozhatunk olyan munkahelyi vezetővel, akit egyszerűen nem bírunk elviselni. A főnök utálata azonban komoly következményekkel járhat: eluralkodhat rajtunk a stressz, a depresszió, valamint idővel egyre rosszabbul tudjuk csak elvégezni a ránk bízott feladatokat. Mivel azonban ma már senkinek, így egy főnöknek sincs bombabiztos állása, könnyen előfordulhat, hogy ő megy, mi pedig maradunk.

A legjobb taktika éppen ezért a kivárás lehet egy olyan cégnél, ahol évente, vagy akár három-négy havonta cserélődik a menedzsment. Megoldást jelenthet, ha nem hagyjuk magunkat befolyásolni, elengedjük a fülünk mellett a bántó megjegyzéseket, továbbra is kifogástalanul végezzük a feladatainkat, és persze várjuk a következő átszervezést. Ezt persze csak úgy lehet elviselni, ha azokra a dolgokra koncentrálunk, amiket szeretünk a munkánkban: a kollégákra, a cégre vagy egyes feladatainkra, bízva abban, hogy a kibírhatatlan főnök – inkább előbb, mint utóbb – máshol folytatja.

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Gondolatok a munkáról

2011. nov. 30. 10:23 - írta roly86

Az ambíció egy gyenge kifogás arra, hogy nincs semmi érzéked a lustasághoz.

Bármilyen egyszerű problémából lehet csinálni megoldhatatlan feladatot, ha megfelelő számú gyűlést tartanak a megvitatására.

Amit nem érdemes csinálni, azt jól csinálni pláne nem érdemes.

Ha kitartóan dolgozol napi nyolc órán át, akkor főnök lehetsz, és dolgozhatsz napi tizenkét órát.

A rendezett íróasztal rendetlen fiókot takar.

A semmittevés fárasztó, mert nem tudsz pihenőt tartani.

Az első dolog, amit egy új állás betöltésénél meg kell tanulnod, a főnök hangját felismerni.

Végezz plusz munkát - így a főnöködet hozzá nem értő naplopónak állíthatod be.

A bürokrácia aranyszabálya: akinél az arany, az irányít.

Mindennap elkések a munkából, de ezt helyrehozom azzal, hogy korábban megyek haza.

Azt hittem, hogy karriert akarom csinálni, de kiderült, hogy csak pénzt akartam keresni.

Ha tudnánk, hogy mit csinálunk, akkor azt már nem kutatásnak neveznék.

A fényt az alagút végén kikapcsolták anyagi gondok miatt.

Mondd meg, mire van szükséged, és én megmondom, hogyan próbálj meglenni nélküle.

 

Forrás: Viccek24.hu


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mit kérdezzünk az állásinterjún!

2011. nov. 25. 10:20 - írta roly86

Amikor az interjúztató megkérdez minket: „Van esetleg valamilyen kérdése?”, a válaszunk legyen "Igen!". Így tehát mondhatjuk, hogy ez a legegyszerűbb az interjúkérdések közül, mivel a válasz mindig csak igen.

Azzal, hogy kérdéseket teszünk fel, azt mutatjuk, h
állásinterjúogy érdeklődünk a munka iránt. Ezzel másrészt lehetőséget adunk magunknak arra , hogy megmutassuk, mennyire vagyunk jártasak a pozícióban vagy az adott iparágban. De a legfontosabb, hogy ez alkalmat ad arra, hogy kihangsúlyozzunk, hogy mi vagyunk a legalkalmasabb jelöltek. Egy jól megválasztott, okos kérdéssel közelebb kerülhetünk az áhított álláshoz. Másrészről, fontos információkhoz juthatunk, ami minket is segíthet a második interjúnál vagy abban, hogy magunkról elmondhassunk még néhány pozitívumot.

Óvatosan és körültekintően kell megválogatnunk a kérdéseinket, bár ez attól is függ, hogy ki interjúztat minket. Egy kérdés talán tökéletes egy fejvadásznak, de oda nem illő egy vezetőnek. A kérdéseink legyenek tehát helyzetre és személyre szabottak.

Ugyanakkor vannak kérdések, amiket soha nem teszünk fel a kiválasztási folyamat legelején, függetlenül attól, hogy kivel beszélünk az interjún. Ne kérdezzünk a fizetésről, szabadságról vagy bármi másról, ami arról tesz tanúbizonyságot, hogy jobban érdeklődünk a juttatások iránt, mint a munka iránt. Ne tegyünk fel személyes kérdéseket, mint például, hogy milyen politikai beállítottságú az igazgató. Lényegében a kérdések az állásra magára, az azzal kapcsolatos elvárásokra, kihívásokra vonatkozzanak.

A fejvadász

A fejvadászok feladata, hogy megtalálják a jó jelölteket és elnavigálják őket a kiválasztási procedúráig. Gondoljunk úgy a fejvadászra, mint egy informátorra. Ők azok, akik rálátást nyújthatnak nekünk a vállalat egészére. A munkával kapcsolatos, igazán specifikus kérdések tartogassuk tehát a HR-esnek. Ezen kívül a fejvadász az, aki megválaszolhat néhány HR-rel kapcsolatos kérdést is.

Néhány praktikus kérdés, amit a fejvadásznak feltehetünk:

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Felkészülés az angol nyelvű interjúra 2 rész

2011. nov. 23. 10:25 - írta roly86
Personal skills, teamwork - Személyes képességek, csapatmunka

 

Questions - Kérdések

  1. Why do you want to join our company?
  2. Miért szeretne nálunk dolgozni?
  3. What is your carrier option?
  4. Milyen elképzelése van a karrierjével kapcsolatban?
  5. Tell us your opinion which drives you to meet the requirement of this position.
  6. Miért gondolja, hogy alkalmas a pozíció betöltésére?
  7. Could you tell us some your strengths which you find important for your job?
  8. Mik azok a pozitív tulajdonságai, amelyek fontosak a munkavégzés szempontjából?
  9. It is probably not easy to define, but tell us about your weaknesses you find necessary to improve.
  10. Bár nem könnyû meghatározni, de mondja el, melyek a gyengepontjai, amelyeken javítani szeretne?
  11. Do you prefer team work or to work alone?
  12. A csapat munkát kedveli jobban, vagy szívesebben dolgozik egyedül.
  13. Are you ambitious enough to be in charge of a project?
  14. Érez motivációt arra, hogy egy projektnek a felelõse legyen?
  15. What is your idea about the teamwork?
  16. Milyennek képzeli a csapatmunkát?
  17. What do you do to relax after work?
  18. Mit szeret szabadidejében csinálni?
  19. What are your outside interests?
  20. Mi az érdeklõdési köre?

Help & Answers - Válaszok

skills - készség, jártasság
abilities - képességek
quality - tulajdonság, vonás
communicative - jól kommunikáló
confident - magabiztos
bad habit - rossz szokás
personal characteristics - személyes jellemvonások
strength - erõsség
weakness - gyengeség
spoken skills - beszédkészség
ambitious - magasra törõ, ambiciózus

to get on with sy - kijönni vkivel
teamwork - csapatmunka
team player - (jó) csapatjátékos
to work independently - egyedül, önállóan dolgozni
leisure time - szabadidõ
outside interests - a munkán kívüli érdeklõdési témák

 

Forrás: MyWords.hu


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

A töretlen KARRIER hat aranyszabálya

2011. nov. 3. 8:23 - írta roly86

A karrier ma már nem az, ha valakinek nyugdíjas állása van. A karrier manapság két dolgot jelenthet: hatalmat és pénzt vagy az álmok beteljesítését. Sőt egyre inkább ez utóbbit, még akkor is, ha ez tökéletesen keveseknek sikerült. Az alábbi hat aranyszabály mindenesetre kijelöli, hogy merre is kellene tartani annak, aki a való világ karrier ösvényeit és az álmok országútjait egyszerre kívánja taposni.


1. A motiváció a siker kulcsa
Ahhoz, hogy valaki megtalálja életenergiának forrását, azt kell megértenie, hogy mi motiválja. Miféle tevékenységek, miféle helyek, miféle emberek, miféle helyzetek stimulálják, s melyek azok, amelyek megnyugvást, kielégülést hoznak számára? Minden szakmának, munkának, hivatásnak megvan egyfajta vonzereje, amely magához húzza azokat az embereket, akiknek a mentalitása megfelelő feladatok ellátásához, s akik emiatt jól érzik magukat, miközben dolgoznak. Az ilyesfajta elégedettség nélkül a siker a külső szemlélő számára ugyan megjelenhet, de annak aki a munkát elvégzi, tevékenysége legfeljebb pénzkereset vagy a kapcsolatainak, befolyásának forrása lehet, de semmiképpen sem töretlen karrierjének alapja.

2. A siker kemény munkát követel
Téved, aki azt hiszi, hogy az üstökösszerű karrierek pusztán a szerencse fiainak vannak fenntartva. Az képes a gyors kiemelkedésre, aki elvégezte az ehhez szükséges előkészületeket. A CareerJournal ezzel kapcsolatban Thomas Edisont idézi, aki szerint "a géniusz az a tehetséges személy, aki megcsin
álja a leckéjét". Edisonnak pedig ez ügyben nyugodtan hihetünk. Ezek az emberek gazdagok, mert a munkájuknak szentelik az életüket. Hajlandók keményen dolgozni, s nem rettenti el őket a balsiker, mert pontosan tudják: a siker attól függ, hogy képesek-e tanulni a hibáikból, s felveszik-e a kesztyűt, ha újabb kihívással találkoznak. Jack Kerouac egyszer azt mondta: "A vízenjárást sem egy nap alatt építették fel." S valóban, sokkal bölcsebb az apró napi sikerekben gondolkodni, mint arra összpontosítani, hogy egyszer meglegyen a főnyeremény.siker

3. Kövesd az álmaidat!
Az amerikai pszichológus, Charles Garfield
kutatásai során sikeres üzletemberek motivációját vizsgálta, s a következő megállapításra jutott: ezek az emberek azért képesek folyamatosan mély benyomást keltő és elégedettséget hozó eredményeket elérni, mert az álmaik nyomában járnak. Garfield szerint minden csúcsra járó vezetőben ég a vágy valami nagyszerű, valami olyasmi elérésére, ami igazán fontos a számukra. A töretlen karrierre vágyók számára a példájuk egyet jelent: nem szabad alább adni a céljaikat a számukra fontos és nagyszerű dolgok megvalósításánál.

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nőnek lenni vállalkozóként is nehéz

2011. okt. 6. 8:31 - írta roly86

A Magyarországon működő több mint 650 ezer kisvállalkozás egyharmada nőké - derül ki a Budapest Bank és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány közös kutatásából. A felmérés szerint e cégek számos területen hátrányban vannak.

A női kisvállalkozások egyharmada úgynevezett küszködő vállalkozás, a tulajdonos egyéb munkaerőpiaci lehetőségeinek hiánya miatt létrejött cég.

business

Csak a vállalkozások 10 százalékáról mondható el, hogy élen járnak az innovációban, a modern eszközök használatában és a növekedésre való nyitottságban. A női vállalkozások mindössze 25 százaléka készít üzleti tervet és 28 százalékuk rendelkezik levédetett márkanévvel, logóval.

A modern eszközök terén való hátrányukat mutatja, hogy 78 százalékuknak nincs saját honlapja, és nagy részük idegenkedik az online-tanácsadástól. Ezekben a férfitársaik erősebbek, intenzívebben kihasználjak az online megoldások nyújtotta eszközöket - állapítják meg. A működési nehézségekkel küzdő kis cégek hölgyvezetői szinte csak saját gyakorlatukból tudnak tanulni, ugyanakkor a legeredményesebb vállalkozásokat irányító nők több mint 60 százaléka valamilyen képzés keretében szerezte vállalkozói ismereteit.

A vállalkozó nők a férfiakkal szemben jelentősen kisebb arányban tudnak csak barátaikhoz, ismerőseikhez fordulni üzleti problémáikkal. Ezért részükről nagyobb a jelentősége a szakmai képzéseken való részvételnek - hívják fel a figyelmet. A vállalkozó nők bevallása szerint leginkább az idegen nyelv (21 százalék), a pénzügy, a jog és az adózás (20 százalék), a számítástechnika (18 százalék) illetve az üzleti tervezés és marketing terén (15-15 százalék) lenne szükségük képzésre.

A felmérésből kitűnik, hogy a finanszírozási lehetőségek megismerésében, a pénzügyi tanácsadásban a női vállalkozók sokkal inkább számítanak a bankok segítségére, mint férfiak. A felmérés eredményeinek alapja, két mintegy 1000 fős reprezentatív kutatás volt, amelyekben a Budapest Bank és a SEED Alapítvány női és férfi vállalkozókat szondázott.

Forrás: www.mfor.hu

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bemutatkozás
Úgy gondolom mindenki életében eljön az az idő mikor állás után kell nézzen. De ez nem mindig történik könnyen. Íme néhány ötlet és tanács az olvasók számára!
Iratkozz fel
Friss kommentek
Kategóriák
Archívum
Linkek
Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend